A legjobb lakásajánlat 2020-ban egy pizza mellett került elő

Haverok, buli, Fanta

Mindig is nagy baráti társaságot tartottam fenn magamnak. Elképzelni sem tudom az életemet haverok, buli, Fanta nélkül. Világéletemben nagyon extrovertált típus voltam, bárhová mentünk, minden társaságnak én voltam a középpontjában. Hihetetlenül könnyedén teremtek kapcsolatot, sosem esett nehezemre szóba elegyednem ismeretlenekkel. Sokan irigyeltek is ezért a baráti társaságból. Én gyakorlatilag tényleg bárkihez odamentem mindenféle fenntartás nélkül. Állítólag már gyerekként is ilyen voltam. A csodámra s jártak az utcánkból a szomszédok, mindegyik megdicsérte, ilyen cserfes és közvetlen kisgyerek vagyok. Az ismerkedést általában már akkor nagyon udvariasan kezdtem: szépen bemutatkoztam és megmondtam, hány éves vagyok. Ez követően pedig elmondtam a lakcímem, és már nyújtottam is a kezem, bárkivel elmentem volna bárhová.

Nos, ez később sem sokat változott. Mindegyik ismerősömmel elég közvetlen a kapcsolatom. Bárkiért a világ végéig is elmennék. Nagyon szeretem a barátaimat, és iszonyatosan hálás vagyok nekik a társaságukért. Jó tudni, hogy bármekkora hülyeségbe fogunk, rájuk mindig számíthatok. Legyen szó a legnagyobb ökörködésről, vagy éppen a leginkább szívet tépőbb szakításról, nekik aztán tényleg minden örömöm és bánatom elsírhatom. De a legkedvesebb időtöltésünk a pizzázás. Ez tulajdonképpen bármilyen formában történhet, minden pizzát képesek vagyunk fél perc alatt eltüntetni. Ha piknikezünk, mi akkor sem a szokásos, otthon elkészített szendvicseket szoktuk hozni, hanem rendelünk pizzát magunknak. De igazi olasz étterembe is nagyon szívesen megyünk együtt, ha ott mesteri pizzát lehet kapni.

Pizzázós összeröffenés a Kopaszi-gáton

A legutóbbi összeröffenésünk azonban nem egy puccos olasz étteremben történt, hanem ahogyan az imént írtam, szabad téren, piknik közben. A karantén alatt nem igazán tudtunk összejönni, találkozni, és már nagyon hiányoztunk egymásnak. Így aztán az első adandó alkalommal megbeszéltük, hogy összejövünk, és ehhez a fogadalmunkhoz hűen tartottuk magunkat. A Kopaszi-gáton gyűltünk össze egy nagy pléddel a kezünkben és egy még hatalmasabb pizzával a kosarunkban. Azt persze eddig is tudtam, hogy nagyon hiányoznak nekem a srácok, de csak ott jöttem rá, hogy ez mennyire így van, amikor leültünk a fűre egymással szemben. Nagyon jó érzés volt újra látni őket, mindegyikőjüket egytől egyig. Így hát a nagy meghatódottságban gyorsan elő is került a kosár a pizzával, és jó szokásunkhoz híven egy fél perc alatt betermeltünk mindent.

Aztán elkezdtünk mesélni, kivel mi történt. Persze nagyjából azért képben voltunk mindenki sztorijával, hiszen a karantén alatt is folyamatosan tartottuk a kapcsolatot egymással a virtuális térben. De nagyon jó érzés volt végre szemtől szemben is elmesélni ezeket a történeteket egymásnak. Így amikor rám került a sor, én is újra elmeséltem, min mentem keresztül a karantén alatt. Mint sokunkat, úgy engem is azonnal hazaküldött a munkahelyem. Szerencsés voltam, mert otthonról tudtam folytatni a munkavégzést. Cserébe persze rám szakadt egy csomó idő, ezért úgy határoztam, belevágok egy régóta csúszó projektbe. Bizony, elkezdte lakást felújítani. Így otthonról ugyanis sokkal egyszerűbb volt szemmel tartani a szakikat és ellenőrizni a munkafolyamatot, hogy biztosan minden rendben megy-e.

Melyik a legjobb lakásbiztosítás 2020 online?

Most, hogy elkészültünk, viszont a következő lépéshez érkezett el az életem. Szeretnék ugyanis az így rendbe hozott lakásomra biztosítást kötni. Hogy hogy nem, amikor ezt kimondtam, egyszer csak a fűben előkerült valamelyikőnk laptopja. Felcsaptuk, és már csatlakoztunk is fel mobil neten keresztül a világhálóra. Gyorsan elkezdtünk keresgélni. Kíváncsiak voltunk, megtaláljuk-e, melyik a legjobb lakásbiztosítás 2020 online, hiszen mégiscsak különleges évet írunk, minden szempontból… Ehhez pedig különleges lakásbiztosítás dukál! Viszonylag gyorsan rá is találtunk a Pannonsafe-re, amellyel végül a biztosításomat kötöttem. És hogy mi tetszett meg nekünk a Pannonsafe biztosító társaságban? Először is, tényleg az övék a legjobb lakásbiztosítás 2020 online. Sőt, ha ez esetleg nem így tűnne, akkor tesznek róla, hogy az legyen!

Az ügyintézők és a kiemelt kapcsolattartó hihetetlenül kedves. A Pannonsafe-nél egytől egyig mindegyik kolléga kifejezetten figyel az ügyfélre, és minden igényét igyekeznek maximálisan kiszolgálni. Náluk az ügyfélközpontúság tényleg nem csak üres ígéret vagy egy légből kapott szlogen. És ha ne adj’ isten úgy adódna, hogy egy másik társaság megkeresne egy jobbnak ígérkező ajánlattal, a Pannonsafe-nél azonnal működésbe lép a gépezet. Az ügyfélszolgálatos kollégák felveszik veled a kapcsolatot, kifaggatnak, mi változott, milyen konstrukció lenne a számodra kényelmes, és hamarosan visszajönnek egy számodra tetszetős ajánlattal. Ilyen fajta rugalmasságot nem igazán lehet más biztosító társaságoknál tapasztalni!

Minden, amit a Pannonsafe-ről tudni kell

De a rugalmasság más helyen is tetten érhető. Nem sokan tudják, de például ha valaki már rendelkezik szerződéssel, minden évben van egy úgynevezett fordulónap, amikor 30 napos felmondási idővel szerződést lehet bontani. Nos, ha az ember a Pannonsafe-fel szeretne szerződni és ezt online szeretné megtenni, a cég segíti abban, hogy minden felár nélkül vállalja a korábbi szerződés felbontását a másik biztosító társasággal. Így nekünk gyakorlatilag semmi más dolgunk nincs, mint néhány kattintással szerződést kötnünk a Pannonsafe-fel és megigényelnünk ezt a plusz szívességet tőlük. Ezek után senki ne mondja nekem, hogy nem ők a legjobb lakásbiztosítás 2020 online!

De mire is lehet velük biztosítást kötni? Gyakorlatilag bármire, amire szeretnél. A leggyakoribb ugye az, hogy valamilyen nem várt káresemény ellen biztosítjuk be magunkat. Ekkor tulajdonképpen egy jövőbeni, ismeretlen rizikó faktor az, amit szeretnénk kizárni, vagy ami ellen valamelyes védelmet szeretnénk nyerni a biztosítás által ilyenkor. Így tehát a biztosítást lehet beázásra, csőtörés esetére is kötni, vagy mondjuk tűz nélküli füst vagy koromszennyeződés okozta károk esetére. De ugyanígy fontos az is, hogy például lopás, betörés esetén is fedezze a biztosító a kárunkat. Nem is beszélve a beázás olyan eseteiről, amikor mondjuk akár megelőzhettük volna a bajt. Nem elég a bűntudat ilyenkor, de ha még a biztosító társaság sem segít a szorult helyzetünkön és pénztárcánkon, na, akkor duplán rossz helyzetbe kerültünk! Szerencsére a Pannonsafe az ilyen esetekre is fel van készülve, és a nyitva felejtett nyílászárók sem jelentenek akadályt, ha az ügyfelek elégedettségéről van szó.

Így kötöttem lakásbiztosítást a fűben

Amin viszont meglepődtem, hogy nemcsak az ilyen úgymond “klasszikus” balesetek ellen nyújtanak védelmet, számos más szolgáltatásuk is elérhető a palettán. Így például gépjármú assistance szolgáltatásuk is van. De lehet biztosítást kötni házi kedvencre, kisállatra is – erről például még nem is hallottam korábban! A garanciát ki lehet terjeszteni, sőt, ha valakinek van vállalkozása, a biztosítás még a vállalkozási biztosítással is összeköthető! A haverjaimmal csak néztünk, mennyi sok opciót ki lehetne használni. Mire elfogyott a pizza, meg is született a döntés, hogy mindenképpen a Pannonsafe-nél kell biztosítást kötnünk, hiszen valóban övék a legjobb lakásbiztosítás 2020 online. Így hát gyorsan jelentkeztünk bővebb információkért, majd tovább folytattuk a baráti beszélgetést. Persze mondanom sem kell, a társaság többi tagjának a problémáit is legalább ilyen könnyedén megoldottuk!